Nochta Pál, MPE nagykőrösi gyülekezete, 2015. február 28.
Ábrahám és Lót külön válásának története azt mutatja számunkra, hogy a pszichikai (lelki) és a szellemi ember hosszú távon nem képesek egymás mellett maradni, mert a lelki ember nem képes felfogni a szellemi dolgokat, sőt, bolondságnak is tartja azokat. (1Kor. 2,14) Annak érdekében, hogy az újjászületésünk után ne lelki, hanem szellemi emberré váljunk, fel kell növekednünk. Ehhez Isten segítségül adja azokat a szellemi embereket (pld. szolgálati ajándékokat) akik előttünk járnak Krisztus követésében. „míg csak mind el nem jutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, míg férfiasságunk bevégzetté nem lesz, s a Krisztussal való teljes beteltség korának mértékéig el nem jutunk, hogy ne legyünk tovább kiskorúak.” Ef. 4,13-14 Csia
Tóth Lajos, Aratás gyülekezete, 2015. március 7.
A házasság is alá van rendelve Isten szövetségének. Nagyot hibáznak mindazok a hívők, akik a házasságot úgy gondolják, hogy ők meghatározhatják az alapszabályokat. Akkor tudja az ember védelemben érezni házasságát, hogyha az Újszövetség korszakát megérti, majd alárendeli a házasságát, és minden olyan tevékenységét, amely ezzel kapcsolatos. A szövetségi szituációban bőségesen lehet venni a kegyelmeket, mert az újszövetség lényegi eleme a ’heszed’, ami hb. kedveltséget, gondoskodást és jóakaratot jelent. De ez feladatot, célokat, munkát jelent. Különösen az, hogy elkezdjük a családodat integrálni az Istennek szövetségi védelmébe. Nem egy kis csorda jelzi majd a királyság megnyilvánulásait, hanem egy különleges nép. A tanítás első része a szövetség fundamentumairól szól, a második része gyakorlati tanácsokkal inspirál.
Tóth Lajos, Aratás gyülekezete, 2015. március 7.
Sok keresztény család nem helyez hangsúlyt a spirituális egység kialakítására, ezért a mennyei házasság mintája nem valósul meg életükben. A mennyei növekedéséhez le kell rombolni (un. kreatív rombolás) az istentelen gondolkozási struktúrákat. Családjainkat Isten elismerése jegyéül előre elkészített kedvezéssel, elismerésekkel és ajándékokkal halmozta el. Általában a mentalitásunk házasságunkban ellentétes arról, amit Ő rólunk gondolt és mondott. Az Úsz.-ben minden beteljesedett, amelyet Isten megígért Ábrahámnak. Magában foglalja az Úsz. az Ósz. összes áldásait is. Isten így gondolkodik: Én leszek aki gondoskodom, megvédelmezem, felemelem és megőrzöm a gyermekeidet.
Tóth Lajos, Aratás gyülekezete, 2015. március 22.
Isten azt mondta az első családnak, hogy „uralkodjanak” küldetésükként. Ádám tudta, hogy mire képes és ismerte spirituális lehetőségeit. Édenben csak kijelentés általi tudományból működött az első család. A hit visszavisz oda, ahol meglátod, kivé válhatsz, és mit érhetsz el. Isten elvezet minket olyan helyzetekbe, amelyekről természetes szinten azt gondoljuk, hogy nem tudjuk megoldani. Aztán hirtelen a kapott győzelmen keresztül meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak. Mert a mi képességünk nem intelligenciánkban van, hanem Istenben. Atyánk kegyelméből olyat tud tenni értünk, amire neki joga és egyben képessége is megvan.
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Aratás gyülekezete, 2015. március 28.
Éva Ádám segítőjéül rendeltetett az uralkodásra, de elveszítették megbízatásukat. Isten királyságában lehetséges, hogy vetsz, majd hatványozottan aratsz. Jézus azt mondta, hogy „a mag” (kijelentés alapú ismeret) mindig mennyei tartalmú valóságokat hoz létre. Az ellenség azért állt fel a „kapukban”, hogy visszatartsa a családok aratásait. A családi „kapukban” dől el harcunk. Mit jelent a kapu? A hatalmunkat. De Isten szövetségi esküvel ígérte Ábrahámnak, hogy a „kapukban” nem lesznek képesek visszatartani bennünket, sőt a visszaigénylések és áldások átvétele lesz. Ábrahámmal alvás közben kötött szövetséget Isten, jelezve ezzel, hogy Ő a garancia, nem érdemeink. „A te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját” 1.Móz.22:15-18.
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Aratás gyülekezete, 2015. április 4.
A tizedik csoda mutatja be az újszövetségi egyház kivételezettségét. Urunk hamarosan újabb kivonulások sorozatait fogja bemutatni minden kontinensen. Megváltattunk, és mi át akarjuk venni a megváltással járó jogaink minden előnyét. Minden szövetség áldozat, közösség és kedveltség alapú. Ezért lehet beleállnunk Isten előre elkészített szövetségi javaiba. Ez történt a kivonuláskor is. Mózes progresszíven látta a láthatatlant. Az újszövetségben mindenki „mózesi” típusú karakter lehet. Amikor ismeretünk van Urunk véréről, akkor a kedveltség megnyilvánulása csodákat vihet végbe.
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Aratás gyülekezete, 2015. április 11.
Az üzenet témája, képesek leszünk-e lelkileg és spirituálisan saját és gyermekünk egyedi kibontakozását megérteni. Aq. Tamás szerint mindenkit csak arra lehet megtanítani, amit „úgyis tud”, mert az isteni transzcendenciából hozzuk magunkkal azt, amivé majd lehetünk. Hogy valaki eléri-e a vele született és kegyelem által fejlesztett adottságokat, ez a szülő felelősségén, környezetén és az egyházán múlik. Üzenetben szemléltetjük az Atyaság kimeríthetetlen szellemi alternatíváit és tanulságként Dávid titkos korszakát kutatjuk, hogyan élte meg családjában lévő szellemi tragédiák sorozatait. Amikor egy szülő szorong a kultúránkban fokozódó elvárások, ill. a vallásban megélt kificamodott mechanizmusok miatt, akkor konfliktusok, traumák és spirituális krízisek támadnak a család életében.
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Budapesti Immanuel gyülekezetében, 2015. április 26.
Ábrahám élete legizgalmasabb pillanatát nézzük meg a Mória hegyi (hb.Jah hegyén gondviselés v. látás) próbáját. Ebben a próbán Isten egy új természetfeletti kapcsolatba emelte szövetséges partnerét. Ábrahámnak már működött a hit szeme, mert nem látta halottnak Izsákot. HA mi a láthatót látjuk, soha nem fogjuk a legjobbunkat átvenni. A hit adja nekünk a képességet, hogy megragadjuk a kijelentést, ami bejárást ad nekünk az aratásunkba, amit a természetes szemünkkel először nem látunk. A hit megtörténtnek látja a kijelentett ígéreteinket. Az elménk érzéki dolgot akar csinálni Isten ígéreteiből.
Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezete, 2015. május 2.
A sorozat első részében a kegyelem királyi székének témáját vizsgáljuk, majd így jutunk el az isteni kegyelem különböző fogalmainak mélyebb megértéséhez. Például kegyelem (hb.hesed), irgalmasság (hb.raham) és igazságosság (hb.cedek). Azért, hogy az üdvösségünk emberi képességektől független legyen, az elfogultság nélküli Isten a mércét megszüntette. Jézus Krisztus érdemeink nélkül igaznak nyilvánított bennünket. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükségünk a kegyelem mellett az igazságosság cselekedeteire. Az újsz.-ben kegyelem integrálva lett az igazságossággal. „Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel (hesed) és irgalmassággal (raham) koronáz meg Téged.” Zsolt 103:4.
Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezete, 2015. május 9.
Isten jóságos és az Ő jóakarata bármikor elérhető számunkra. Az Ó- és Újsz.-ben egyaránt, aki Istennel volt valóságos kapcsolatban megtapasztalta az Ő kegyelmét (jóakaratát). Isten megáldott minket, mint újsz.-i szenteket az Ő jóakaratával, de nekünk aktívan egyet is kell értenünk ezzel. Isten figyel ezen a területen hitünkre, mert a kedveltség szövetségében élünk. Akik megtartják a szövetségét azok a haszidok! A haszid, Istent szerető, és Isten által szeretett ember, aki rendelkezik Isten legfontosabb tulajdonságával, az irgalmassággal. A szövetség tartalma a hűség, a haszid az, aki részese ennek a szövetségi irgalommal..
Még...
Váradi Norbert, Mezőkövesdi gyülekezet, 2015. május 17.
A fejlődés, növekedés, áldottság üzenetéről szóló látás megerősítésére igenis szükség van az Egyházban. Komfortzónánkon túl kellene jutnunk ahhoz, hogy megtapasztaljuk a „hitcéljaink” megvalósulását. A látás általi élet könnyen nevetségessé teheti a keresztényeket, ha nem az ige megértése és elvárásai szerint működtetik. Ezért a keresztények nem akarják hallani a hit általi felemelkedést. Gyakori jelenség, hogy a hívők igyekeznek ezt kompenzálni divatos tanításokkal.
Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2015. május 23.
Akik hit által megigazultak, már benne állnak Isten kegyelmében, amelyben ugyanakkor folyamatosan menetelnie is kell a hívő embernek. Ez a menetelés nem más, mint a Krisztusban való folyamatos szellemi növekedésünk. Ahhoz, hogy növekedjünk, Isten útján kell maradnunk. Az ördög újra és újra próbál előidézni olyan helyzeteket vagy eseményeket, melyek által le akar téríteni minket a helyes útról. Ha nem követjük az Urat, akkor idővel elhalványul előttünk a tőle kapott kegyelem dicsősége és gonosszá válhat a szívünk, így az életünk forduló pontjain (pl.Gilgáli szindróma) nem az Isten akarata szerint fogunk reagálni a minket érő kihívásokra. Jó példa erre Saul király, valamint Jeremiás esete a júdai vezetőkkel, akik helytelenül reagáltak Isten üzenetére. Ezt látjuk a mostani korszakban is, mert sok gyülekezetbe járó ember utasítja el ma is az igét, mivel gonosszá vált a szívük.
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2015. június 6.
A kedveltségnek olyan kijelölt ideje van az egyházon, amilyet még teljességében nem tapasztalt meg. A „hitre nézve becsületes” (Tim.3:8b) keresztények megjelenése hozzáférhetővé teszik, hogy a kegyelem hatása szerepet kapjon a hívők életében. Így új és egyben utolsó időszakba lépünk, ami már el volt tervezve. Nincs és nem is lesz ehhez hasonló időszak az egyháztörténelemben. Csak ragadd meg ezt, és kezdd el megvallani és elvárni, hogy hit által kegyelemből fogsz élni. Sok dolog felszabadul (elengedtetik) ami elkészíttetett számodra a világ alapítása előtt. „Ő pedig valóban megszabadított bennünket a halálos veszedelemből! Sőt, újra és újra meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is megszabadít bennünket.” 2Kor 1:10 „De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” Mt 23:13.
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2015. június 13.
Isten minden szövetségében jóakarattal és különleges bánásmódban részesítette a benne bízókat. Rámutatunk és kiegyensúlyozzuk azt, hogy nem dolgozott meg ezért sem Ádám, Ábrahám, Dávid. mert Isten királysága máshogyan működik, mint a világi rendszer. Amit kapsz azon alapul, amit hittel elvetsz. (Lk.6:38)Van jutalom a mennyben, de van itt a földön is. Ahogy vetsz, várd el Isten jóakaratát az életeden. Isten előre megáldott minket jóakaratával, de nekünk aktívan egyet kell értenünk ezzel úgy, hogy kijelentjük (ld.gr.homologeo) ezt. „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal, ítélettel, kegyelemmel és irgalommal. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.” Hos.2:18-19.