Isten kedvencei IV. rész –
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 29.

12091A kedveltség meghatározására több variáns közül általában így hangzik: "a meg nem érdemelt jóindulat, amely Isten ajándéka." Ez a meghatározás azonban kissé hiányos, mert nem csatlakozik a kegyelem sokszínű áldásaihoz, ami a Krisztusban átvehető javak összessége. Az isteni kedveltség alatt nem pusztán egy egyszeri ajándékot kell értenünk, nem statikus, hanem ma is dinamikus és reményteli tevékenység. Szükséges megértenünk, hogy az Ő kegyelméhez való kapcsolódásunk nem csak az újjászületés lehetősége, hanem egyúttal földi létünk boldogulásához szükséges természetfölötti erőből való részesedésünk is. „És mivel a sokaság miatt nem férkőzhettek Ő hozzá, megbontották a háznak fedelét, ahol Ő volt, és rést törvén, leeresztették a nyoszolyát, amelyben a gutaütött feküdt.” Márk 2:4

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 22.

12092Amikor Ádám vétkezett, vére azonnal beszennyezett lett és így a genetikai felmenőit átalakította erkölcsi és szellemi vonatkozásokban egyaránt. A kegyelem természetfölötti valósága mennyei változást generál természetünkben, amely által válunk Krisztusivá és egyedivé. Növekedésünkben felismerjük, hogy Jézus vére megtisztít minket bűneinkből, megértjük melyek a hit általi megigazulás egyedüliségei. Kérdés viszont az, fel tudjuk-e fogni annak jelentőségét, hogy Atyánk DNS –ét a kegyelem örökíti attribútumain keresztül? „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” 2Pét 1:4

 

 

1. rész

2. rész

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 15.

12093Az üzenet segítség a hanyatlásba jutott, de korábban már hitbeli megtapasztalásokat szerzett keresztények részére. Ekkor a válság egyik oka lehet a kegyelem trónjából való részesedés hiánya. Jézus főpapságának ereje alkalmas arra, hogy tisztulást szerezzen a bűntől és megerősítse hitünket a kegyesség áldásaira vonatkozóan. Atyánk irányunkban kész átadni kegyelmét, támogatását és erejét. „Járuljunk hát a szabad szólás bátorságával a kegyelem trónjához, hogy könyörületet, és kegyelmet találjunk kellő időben jövő segítségül.”Zsid.4.16 Csia

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. május 5.

12054Mielőtt Jézus Krisztus visszajönne, a hívőknek nagy serege kel fel azzal az Istenképűséggel és hatalommal, amely az övék. Az eklézsiának olyan evangélium (győzelmi hír) adatott a földi szféránkban, amit addig még nem fedeztünk fel teljességében. Érintőlegesen ugyan megértést kaptunk e hatalomból, de jogaink érvényesítését kevésbé tudatosan használjuk. Nemsokára tudni fogják a keresztények, mik az övék, és meg fogják tenni mindazt, amit Isten eltervezett számukra. „Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma áldásának teljességével megyek, kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem szerelmére, tusakodjatok velem együtt (segítségére siet a harcban) az imádkozásokban, én értem Isten előtt.” Róm 15:29-30

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. április 29.

12042Krisztus természetét és áldását nem lehet pusztán akarati erővel megszerezni. A hívő ember számára csak a Melkhisedeki papságban van lehetősége sikeres keresztényként élnie. Az Ő főpapi tisztsége hozta be a fizikai és szellemi életünkre a prosperálást, mert kiválósága (erénye) áldást hordoz és közvetít. Tudatosítanunk kell, hogy az Ő vele való kapcsolatunk során a jövendő világ javai transzferálódnak. „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonba vett (szerzett) nép vagytok, hogy így annak kiváló (erényeit) dolgait hirdessétek, aki a sötétségből titeket elhívott az Ő csodálatos fényébe.” Vida

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. április 21.

12043Názáreti Jézus Krisztus neve aktív fegyver harcunkban Sátán munkája ellen. Az újszövetségi papságnak Urunk nevébe belehelyezett hatalomból táplálkozó élet adja hitelességét. Törvényes tulajdonosait felhatalmazza arra, hogy a megváltás szellemi örökségéből részesülhessenek. Így az ősegyházban mindent a Názáreti Jézus Krisztus nevében cselekedtek. Ettől a transzcendens valóságtól soha sem szabad kiüresednünk, mert az Isten királyságába a név jelenti a belépőkártyánkat és egyben győzelmünk záloga is.

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. április 14.

12044Az egyház szellemi konfliktusban áll az ígéret földjének birtokbavétele miatt. A gonoszság nagy koncentrációt hajt végre veszélyeztetett területei mentén. Egyértelműen szeretnénk megérteni, mi áll az egyház megdicsőülése és megszentelődése előtt, ehhez pedig először azt kell megállapítanunk, kik vagyunk Krisztusban. Ebben segítségünkre van Jézus Krisztus nevének szerepe és felhatalmazó ereje.

 

 

Nochta Pál, Ózd, 2012. március 12.

12034Egyénileg és testületileg is csak akkor leszünk képesek elfoglalni az ígéret földjét, ha a prófétai látás, vagyis a mennyei valóság nem rajtunk kívül, hanem bennünk él. Bálám esete is jól mutatja, hogy akiknek Isten prófétai látást ad, de az idővel nem válik a részükké, komoly következményekkel jár sorsukra nézve. Ezért engednünk kell a bennünk lévő kenet tanításának, hogy a kijelentések befogadása révén látást kapjunk ígéreteinkről. „Akkor elkezdte az ő példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek szózata, annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel.” 4 Móz 24:3-4

 

 

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2012. március 11.

12035Az egyház egy szellemi konfliktusban van, szinte élet-halál harcban áll az ígéret földjének elfoglalásáért. A hívők közül sokan azt gondolják, hogy amit Isten megígért, azt automatikusan meg is történik. A tejjel-mézzel folyó föld megszemlélése után, a kémek jelentették, hogy a föld valóban jó és kívánatos, de azt elfoglalni csak harc árán lehetséges. Ezek a hírek megosztották Izraelt, ahogyan hasonló nehézséget látunk a mai Egyházban is. Mi azonban álljunk Józsué, Káleb, oldalán, a szellemi emberek oldalán. „…olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák…és az ő szemeikben is olyanok voltunk.” (4Móz 13:34).

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. február 25.

12021A jónak mértékét akkor kaphatjuk meg, ha Istennel találkozunk. Újjászületésünk után, Istenből való megtapasztalásunk adja meg a „jó” magyarázatát. A Szellem gyümölcsei között szerepel a jóság tulajdonsága is. Isten népe mindig tisztában volt azzal, hogy ha az Ő jelenléte közöttük marad, akkor ebben a közegben Isten tulajdonságai és javai meg tudnak jelenni a földi sorsukban. Ez több mint erkölcsi jóság, mondhatni isteni létállapot. „Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.” Ef 2:7

 

 

 

1.rész

2 rész.