Az együttérzés és a végtelen vigasz Istene (2Kor 1:3) - Tóth Lajos

Az isteni vigasztalásnak gyakori módja az, amikor Isten Szelleme a Szentírással az ember „belsejébe” szól. Senki nem képes olyan közel kerülni az ember személyiségének centrumához, mint Ő. Ekkor a szívünk kijelentést kap a láthatatlan világból és belelátunk a láthatatlan folyamatokba. Életünk legünnepélyesebb és egyben gyógyító eseményei lehetnek mindezek az érintések. Egy felejthetetlen és életbevágó szubjektív találkozások az Atyánkkal. Az isteni vigasztalásban Istennek a népe gyakran a legelesettebb helyzetében részesült, a lehetőségeink igazságai a reménytelen helyzetekben hatoltak a szívekbe. Az Atya gondoskodik arról, hogy a vereség legmélyebb szintjein se maradjon az Egyház végtelen mértékű vigasz nélkül.