Tóth Lajos Folyamatosan imádkozzatok – Bálványművek (Ne légy puhap…!)

20191006

Aratás gyülekezete 2019.10.05.

Az újjászületés után gondolkodásunkban továbbra is ellentétes a koncepció Isten akaratával és azzal, amit Ő rólunk gondol vagy mondott. A bálványaink miatti önzésünk visz arra bennünket, hogy a rajtunk kívülálló világot másnak akarjuk látni, mint amilyen, s e vágyban megcsaljuk önmagunkat. A bálványimádás lehet külső vagy belső, megnyilvánuló és meg nem nyilvánuló fázissal. Minden olyan bizalmi terület, amely nem Istentől várja segítségét függőségi viszonyba fog torkolni. Legfőbb értékként is jelentkezhet, amely nem jelenti, hogy Istenként tiszteljük, de hódolati kötelezettséget okozva élünk abban. A XXI. Század értékválsága kitermeli a modern problémákkal rendelkező családokat. A családi szerepek felcserélődnek és a deviáns gyerek irányít és zsarnokoskodik. Általában a modern családban kifelé boldog család látszatát tartják fenn, de befelé szégyen, titok, érzelmi káosz és titkolózás zajlik egymás között. A családtagok közötti pszichológiai határok vagy merevek, vagy rendezetlenek érzelmi kötődéseket generálnak (pl. egymásba fonódnak egészségtelenül). Sokszor belekényszerülhetünk a káros szerepfelvételbe. A férj és feleség szerep eltolódik és antibibliai közeget hoz létre. Pl. a nő anyaszerepe férj életében.