Tóth Lajos Folyamatosan imádkozzatok – Akit én szeretek, azt helyreigazítom, megfegyelmezem, sőt, megfenyítem.

20190928

Aratás gyülekezete 2019.09.28.

Egyház egyik feladata, hogy a földön képviselje és bemutassa Isten országát a bálványokkal szemben, visszatartsa a gonoszságot és birtokba vegye az örökségét. „Filléres emlékeim oly drágák nekem. Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen. Ők tudják, mennyit ér az életem.”Bródytól idézve, hűen leírja a gondolati területen létrehozott un. ’magaslatokat’. Két típusú Istentisztelet jelenik meg az Ú.sz.-ben: Magaválasztotta és Isten által kialakított. Ha szentnek vagy szeretetnek, kegyelemnek stb. nevezünk valamit, ami nem az, akkor bálványimádás bűnébe fogunk esni. Előbb vagy utóbb. A bálványimádás az is, ha olyan tisztelettel, imádattal és hódolattal adózunk hétköznapi dolgoknak, ami kizárólag Istent illeti meg. Úgyhogy nekünk szembe kell néznünk az „idolokkal”. Ellene kell mennünk házi, vallási és világkorszakban lévő gonosz rendszernek és vissza kell szereznünk, amit az ördög ellopott. Hit beszédének sikere az Isten beszédére adott választól függ nem attól, mennyire jó vagy! Nem az ige tudása, hanem a látásod megtartásán múlik az imádkozás fenntartása. Ha a kijelentés elmegy, az imaélet meg fog rekedni. Győzelmünket az imaélet határozza meg. Isten 1 következő szintre visz, ha kimondjuk és elmondjuk, válaszolunk és egyetértünk Istennel, amelyet láttunk Tőle. A hit segít abban, hogy ne vallásos bálványok diktálta megfelelésből és teljesítménykényszerből élj, hanem hited munkájából. Hajrá!