Dátum: 2017. április 1. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170401

Isten igazságává lettünk Krisztus Jézusban, amikor újjászülettünk. Krisztus igazsága tulajdonítva lett a miénk, de részesültünk is belőle. Bár tudjuk, megigazultunk, de a bibliai elmélkedés tudja belül kiépíteni az új imázsunkat. Megigazultságod megengedi szívednek, hogy új irányt (sorsot) szabjon életednek. Káin és igaz Ábel történetéből kiemelkedik, hogy a megigazult ember feltűnése a porondon vallásháborút indított el. Ábel hitte, hogy a bűn következményeit Isten kegyelme tudja felszámolni Krisztus vére és érdemei által. Áldozata kedvességet talált Isten előtt, mert megigazulásáról bizonyságot nyert Istentől. Káin áldozatára Isten nemtetszését nyilvánította ki, szívének indulata és tartalma miatt. Káin és Ábel igazként fel volt hatalmazva egy új üdvtörténet kialakítására. Káin miatt, gonosz angyalok inváziója lepte el a földet. Káini modell: önelégült Istentisztelet, önerő idealizmusa, bármilyen szellemi valóság mögötti tartalom kiüresedése a szívben, bűn következményeinek elbagatellizálása stb. Hallgasd végig és szedd össze magadat, mert a szellemed mindig kész megújulni!

 

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. március 25. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170325

A tanítás első felében arról lesz szó, hogy a mi külső életünk annak a produktuma, amit belül látunk. Hit Szelleme hallás által működik, de a megigazultságból sarjad. Megigazultunk, de nem látjuk kivé lettünk. A második felében szó lesz arról, hogy nekünk szükségünk van megigazultságunk képének meglátására és restaurációjára, hogy abban a hitben tudjunk járni, amely diadalt ad a világ legyőzéséhez. Isten természete tesz minket Istenhez hasonlóvá, ahogy szemléljük Krisztust és visszatükrözzük. Ezért nevezem az igaz embert „tükör embernek”. „Mi pedig mindannyian felfedett arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, és így ugyanarra a képre egyik dicsőségből a másik dicsőségbe alakulunk át, ahogy az az Úrtól, a Szellemtől jön.” 2Kor 3:18

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 18. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170318Hitünk működése, megigazultságunk szerepétől függ. Az ember egy nívó alá esik, ha nem lát bele szelleme által mit is takar az, hogy megigazult. Minden, ami szellemi komponenssel rendelkezik, kinyilatkoztatott megismerés által valósul meg. Ádám ezt az igazságot bírta kezdetben. Az ellenség ellopta a megigazult képét önmagáról. Nem totálisan pusztította el, hanem átváltoztatta „gyökerét”. Amikor ezt megérted Krisztusban, a megigazultságod, mint gyökér felépül benned, bármilyen hatás is ér kívülről. „Olyan lesz, mint a fa, mely víz mellé van ültetve és mely folyó mellé bocsátja gyökereit, mely nem látja, mikor jön a hőség és zöldellő lesz a levele; a szárazság évében sem aggódik és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” Jer 17:8 Imit

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 11. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170312

Isten arra adott felhatalmazást, hogy használni tudd „hit potenciálodat”. A hitedben fenntartott látás nélkül lerombolod azt is, amelyet felépítettél. Amit ilyenkor szoktunk tenni: engedjük beleszólni mennyei látásunk folyamatába intellektusunkat. Hitetlenséggel és identitásvesztéseddel belső ’hit-harc’ által tudsz csak győzni. Kijelentés és bölcsesség Szelleme tudja definiálni benned azt, ki is vagy Krisztusban. Biblia azt mondja: amikor Isten megteremtette Ádámot maga képére (imázsára) és hasonlatosságára (potenciáljára) hozta létre. Az első, amelyet belehelyezett, saját Szelleme, dicsősége volt. A dicsőség Isten igazságának, tulajdonságának és természetének kifejeződése benned. A megigazult ember visszakerülhet újra a dicsőségbe is.

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 05. Helyszín: Jászladány

robi

Több szempontot veszünk át a tanításban, ami kihoz a szegénység mentalitásából. Ha nem gyűlöli meg az ember a folyamatos mély szegénységet és nem akar kitörni az évtizedes sorsából, akkor nem tud segíteni Isten szellemi törvények által. Ha Isten nem gondoskodott volna a kitörési lehetőségeinkről előre, akkor függetlenül szükségeinktől hit nélkül nem tudja elősegíteni helyreállásunkat. Ahogy válaszolsz, reagálsz Isten felé, úgy találod meg a kijáratot! A hangfelvétel nem tökéletes.

 

 

 

Dátum: 2017. március 05. Helyszín: Jászladány

mario

Keressétek először Isten királyságát és annak igazságát, tanácsolta Jézus Krisztus a pénzügyeink vonatkozásában is. Az igazság olyan jellem, erény, viselkedés, amit a menny meghagyott, jóváhagyta és elrendelte működését. Amikor újjászülettünk, elérhetővé vált ez az igazság. Akik elfogadják Isten királyságát, azokban elkezd felnőni annak működése, majd megváltoztatja az életünket, környezet és később behatása alá kerülhet térségük, ahol élnek.Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.” Máté 6:32 A hangfelvétel nem tökéletes.

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 05. Helyszín: Jászladány

nandi

Hogy tudsz hited által kilépni? A hit akkor kezd aktiválódni, amikor nem a természetes helyzeted szerint gondolkozol, reagálsz és lépsz. A hit nem köt hozzá a természetes helyzetedhez! A hited mindig akkor válik aktívvá, amikor hited összhangba kerül a Szentírás kijelentett igazságával. Amikor ez megtörténik, hited bekapcsolódik abba a „dologba”, ami kijelentetett, de nem látod még. Te már Isten gyermeke vagy, ezért tudsz élni hitben! A hangfelvétel nem tökéletes.

 

 

 

 

 

Dátum: 2017. február 25. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170225Ebben az üzenetben kifejeződik, hogy mennyire szükség van a valódi hit gyakorlására. Jézus szándéka az, hogy felépítse bennünk a hitet. Ezt úgy viszi véghez, hogy az életünk bizonyos időszakában szembesülünk a magunk kételkedő vagy aggodalmaskodó állapotával. Jézus Krisztus ennek ellenére un. szellemi valóságot fog nekünk prédikálni annak érdekében, hogy tanítványokká váljunk. Emellett az agapé fontosságára is hangsúlyt teszünk, mert a bibliai hit a szeretett által munkálkodik, nem választható el Isten hite az Isten szeretetétől. Pál apostol azt mondja, ami meg fog maradni, az a hit, remény, és a szeretet. „Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot: és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” 1Jn:5:4-5

 

 

 

Dátum: 2017. február 18. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170218

Őszinte lesz, szóltam! Mi Isten igazságává lettünk Krisztus Jézusban, amikor újjászülettünk. Ádám kezdetben ezt a mennyei igazságot bírta, de az ellenség ellopta a megigazultság képét. Igaz Ábel lett a nem megigazult (Kain) vallásháborújának első áldozata. Bűnbeesés után a világot meghatározza egy isteni rend, de bizonyos esetekben beavatkozik a láthatatlan világ a látható felett. Az egész üdvtörténetnek célja, az Isten királyi uralmának behatása az igaz egyház részéről ellenséges térségben. Akkor tartalmazza Isten királyi uralma a hívő életét, amikor ennek jele lesz a megigazultság mentalitása. Krisztus a Mammon rendszerét és a Királyság struktúráját állítja szembe. A hit harcának nagy kihívása a pénzügyi területünkön van. Meg kell tanulnunk, hogyan éljünk ebben a királyságban, mert itt sokkal többről van szó, mint amit gondolnánk. Lehull a lepel…

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. február 11. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170211A hitet hallás - kijelentett ismeret - által kapjuk, de csak a megigazultságban működik. A megigazultság Isten részéről egy jogi döntés és egyben isteni identitás is. Ha próbálsz mozdulni hitben, először akard meghallani Isten szavát, fejleszd hitedet és engedd, hogy Isten munkája helyre tegye a megigazultságod ajándékát. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy egy személy valóságosan megigazult és hisz-e szívéből, vagy csak  értelmileg elfogadja az Isten dolgait? A hit kiindulópontja egy létező Isten és nem végpontja. A hit küzdelme nem az, hogy folyamatosan küzdök azért a hitért, amit az első szentek kaptak. A hit harca az, hogy akadályok ellenére is fenntartom hitemet és ezzel megigazulásomat. A hit spirituális eredményeire mindig felfigyel a szellemvilág. Ekkor színre lép az un. jézabel-i jelenség, hogy kísérleteket tegyen a valódi hit munkájának megállítására. Ennek következményeként minden mozgalom összezavarodhat, hanyatlásnak indulhat és elkezdődhet a szétválasztódás. Azonban a győzelem ekkor is Isten részéről fel van kínálva. Lásd a thiatírai gyülekezet.