Dátum: 2017. július 8. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Újjászületés után, új ország polgára lettél, de szükséges új kormányzást is váltani. Papoknak királyságává lettünk. Ekkor szellemed új mennyei természetet kap (kenetet), de sajnos értelmed nincs még megújítva ki is lettél. Kegyelem által élünk, azonban az Isten királyságának természetfölötti erejének munkálkodása által. (Ef.3.7) Túlképeztük magunkat ismeretekkel. Ha szellemi papként és királyként nem funkcionálunk, megrekedünk és visszafejlődünk. Amikor változtatni akarsz, amiben a világi mentalitásod szerint bíztál, akkor a szív azon fog dolgozni, hogy visszatérítsen a világi kultúrára, amely a mammon rendszere. (Mt.6:24) Királyság kultúrája alapján tudunk eligazodni abban, melyek a fontos értékek, törvényszerűségek, szellemi normák Istennél. Papoknak időt kell töltenie Istennel, hogy a királyokként megkapják Istennek útmutatását. Melkhisedek-i papság királyi rendjével lelkednek és szellemednek egyetértésben kell lennie. Papok célja eljutni a szentek szentjébe, királyok pedig autoritást gyakoroljanak beszédükkel és életvitelükkel.
Dátum: 2017. július 1. Helyszín: Aratás Gyülekezet
A királyság üzenetében szót ejtünk arról, hogy papok királysága vagyunk. Ez kezdetben Mózesnél így volt megtervezve, de szétvált Izrael életében. Messiás a felkent helyreállította ezt. Beleszülettünk Isten királyságába, amiben papok vagyunk királyi kenettel felruházva. Egyház is felkent, mert mindegyikünknek van kenete Krisztusban. Ez fontos, de lehetséges a továbblépés, mert mégis szükség lenne olyan „felkentekre a felkentek között”, akik megmagyarázzak a múltat, jelent és esetleg a jövőt. Ők helyreállítják a spirituális vakság állapotát. Ha nem funkcionálunk papi kenetben, nem működhetünk autentikusan a királyi kenetben. A királyi kenet királysági tekintélyt ad és nyitott szemeket. Csak ez által tudunk spirituálisan működni és megfutamítani Isten ellenségeit. Egy Isten embere olyan valaki, aki Isten szemszögéből látja az aktuális korszakot. Szükségünk van ma profetikus igehirdetésekre bölcsesség ajándékával, mert friss megújulásra van szikségünk. Ők az árusok. Ha új jön, akkor több kell lennie, mint ami ma megszokott. Jönnie kell Joel üzenetének újra és újra, miszerint van kenetünk a Szenttől, és meg is kell maradnunk majd benne…
Dátum: 2017. június 17. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Tanításban megvilágosítjuk több irányból, több értékből Krisztus királyságról szóló evangéliumát. Királyság mennyei irányokat szab életünkben. Meglátjuk, hogy a meghatározó értékek felé hogyan kell elindulni, azokat szem előtt tartani. Amikor a királyság megjelenik egy családban, egy gyülekezet korszakában, akkor az időben(kronos) létrehoz egy más típusú időt(kairos). Ez az isteni jelenléthez vezető útra, amely annak milyenségére és minőségére irányít. Ebben történik meg a hit általi átformálódás. Éppen akkor, amikor kell, nem később s nem előbb. Az Isten időzítésének jelenében meglátjuk ami elkészült, mert ebben a „szent pillanatban” minden pislantás „ajtó nyitás”, mégpedig a királyságába. Ahogy ma megnézzük az igéket, észre fogod venni, ahol Isten keze megjelenik, valaki kártalanításban, átformálódásában részesül. Ez kifejezi az Ő eredeti tervét, összekapcsolódva lenni a mennyei királysággal. „Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az démonokat, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.” Luk 11:20
Dátum: 2017. június 10. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Újjászületés egyenlő Isten uralmának elfogadásával. A további lépésekhez építkezésre, formálásra van szükség, aminek célja a belső ember megerősödése, növekedése. Görögök „kairos” szóval az alkalmas időt jelölik. Mennyei lehetőségek beteljesítésének pillanata, amelyben ott a természetfeletti lehetőség. Isten a világnak adott egy belső önállóságot, ugyanakkor viszont uralkodik is a láthatatlan világ a látható felett és időnként, bizonyos esetekben beavatkozik a világba. Királyságba az újszövetség megkötése miatt kerültünk bele. Királyság tehát szövetségi partnerség és lényege nem a királyságon van, hanem a király személyéhez való viszonyulásban. Jézus azért jött, hogy helyreállítsa azokat, amiket az emberiség elvesztett és visszaállítsa az uralmi helyére. Nagyon sokat tanított erről. Meg kell tanulnunk, hogyan éljünk ebben a királyságban. Isten királysága nem csak egy karizmatikus megtapasztalás vagy egy trendi tanítás.
Dátum: 2017. június 3. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Illés Szellemének helyreállító munkájáról beszélünk ebben a sorozatban. Emellett keressük a válaszokat, miért nincs a hívők életében rendszeres megtérés. Sokszor látom, hogy hallgatjuk a prédikációkat vagy ismereteket szerzünk, de nem vagyok biztos abban, hogy hit által élünk-e mindabban, amit elfogadtunk. A megtérés folyamata tud bennünket a természetesen túl vinni. Látható bizonyítéka a valódi evangéliumnak az elme újulása lesz, Isten beszéde által. Újjászületés után használnod kell a megújult elmédet a győzelemhez. Karizmatikus világunkban történt sérülések vagy akár túlkapások miatt, sajnos cinikussá váltunk bizonyos teológiai témákkal kapcsolatban. Ezért szükségünk van arra, hogy működjön megkülönböztető képességünk önmagunk időszakának értékelése miatt. Egyszóval: hol tartunk? “Odamenvén Illés az egész sokasághoz, mondta: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt neki a nép egy szót sem.” 1Kir. 18: 21
Dátum: 2017. május 27. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Újjászületésünk előtt korlátozottak voltunk, de most, hogy megtértünk, a királyságban korlátlanok vagyunk. Azért vagyunk korlátlanok, mert Isten képességeihez vagyunk kapcsolva a megújult elménk segítségével. Egyházban lévő tanításoknak olyan lelkesítőnek kellene lennie, hogy erőteljesen késztessen bennünket a Királyságban való előrehaladásban. Nem hagyhatjuk, hogy a meg nem újult elménk kontrollálja szellemünket. Visszatérés témája középponti üzenete a prófétáknak az Ó.sz.-ben. Keresztelő János is itt veszi fel a ’mennyei fonalat’, majd Krisztus az ő szavaival indítja el küldetését. Ahol a valódi atyaság megjelenik, ott az ő jósága arra indít téged, hogy új felismerésre térj. „…Illés bizony eljön előbb és mindent helyreállít, de Illés immár eljött és nem ismerték meg őt, hanem azt művelték vele, amit akartak.” Mt.17:11-12 „…aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.” Mt. 11:11b
Dátum: 2017. május 20. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Istennek van egy örökkévaló királysága, amelyből jött az evangélium. Nem demokratikus berendezkedésű szellemi rendszer. Istennek királyságában van engedelmesség, tekintély, hatalomgyakorlás. Nem mehetsz egy bizonyos spirituális minőségen túl olyan elgondolással, ami nem az Isten királysága szerinti. A megtérés ezt segíti elő. Sokszor felismert vagy fel nem ismert korlátok alatt élünk. A korlátok miatt a mennyei szabadságot nem éljük meg, ami a felnövekedésünk természetes velejárója. Szent Szellem ajándékai és gyümölcsei nélkül nem lehet a progresszív megtérésben fejlődni. Ezért bátorítja Pál apostol a gyülekezetet, hogy kívánják a spirituális hasznot hozó karizmákat és járjanak a gyümölcsökben testi vágyak helyett.
Dátum: 2017. május 13. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Progresszív megtéréskor szívünk nem csak új mennyei meglátásokat kap, hanem szellemi ösztönzést, továbbá az akarás véghezvitelére erőt. Ha a megújult elmével akarunk választ adni egy természetes helyzetre, akkor egy természetfeletti válasz jelenik meg. Ami Istennel egységes, azzal nem kapcsolódhatunk hit nélkül. A megtérés kulcs ehhez! Amikor az evangélium fénye behatol az ember szívébe és értelmébe, akkor kicseréli saját meggyőződését és új irányba tereli döntéseit. Valahányszor megváltozik a gondolkodásmódunk, igazodni fog a felismert igazságokhoz szívünk. Ezzel az isteni beavatkozások újra és újra lehetővé válnak életünkben. Jeremiás szerint a következő természetfeletti beavatkozás figyelhető meg megtérésünkkor: szívnek Isten megismerésére való újjáteremtése és átalakítása; megismerésből folyó engedelmes hozzáállás; belső átalakulás. „szívet adok nekik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám.” Jer. 24:7
Dátum: 2017. május 06. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Sok hívő félreértette a kegyelem óriási lehetőségét, mert nem tanítottak őket a bűnbánat, bűnbocsánat és az elme megújulásának fontosságáról. A megtérés valódiságát az Isten felé való bűnösség elismerése önmagában nem igazolja. Az eklézsiában a bocsánatkérés eszközét arra használják, hogy a bűnöket vagy a szellemi visszaéléseket rövid úton rendezzék, azonban életvitelükben a megtérés gyümölcsét nem termik meg. Sajnos ez magabiztos önhittséget és önigazultságot termett. Néhány évtizede a neoprotestáns oldal megrettentő üzenete az volt: térjél meg, mert különben a pokolra jutsz! Ebben tényleg volt igazság. De mára a kijelentés precízebb lett Istentől a megtérés témájában is. Valódi megtéréskor meglepődsz, hogy az elmédben mennyi minden be lett programozva, ami nem az evangélium igazsága. Azonban, hogy a kegyelem által pozícióba maradjunk, progresszív megtérésről is szükséges beszélünk.
Dátum: 2017. április 29. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Megtérésünk után Isten legelőször megtanít bennünket arra, hogyan láthatunk bele az evangélium titkába. Ma sokan tanítjuk, mi is a valódi evangélium, több-kevesebb sikerrel. Az evangélium egy kép, amelyet Isten mutat meg, a láthatatlanból hoz elő és mennyei valóságot tükröz. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen evangéliumba vetjük megtérésünket. A megtérés pillanatában önt formát új sorsunk. Megtérésünk kiindítója és fenntartója a Szent Szellem munkássága. A következő folyamat pedig az, szükséges lesz újabb és újabb korrekciókra. Nincs recept arra, hogyan lehet igazi evangéliumot hirdetni és megtérést úgy, hogy az emberek hit által hozzanak döntést. A következő részben: megújult elménk eredményeiről és lehetőségeiről, bűnbánatról, bűntudatról, bűnrendezésről, progresszív megtérésről.
1. rész:
2. rész:
Még...
Dátum: 2017. április 22. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Az evangélium örökérvényű, de olyan kimeríthetetlen szellemi valóság, amelyet nem lehet csupán néhány mondatban összefoglalni. Amikor megpróbáljuk összefoglalni az evangéliumot, akkor gyakran nem vesszük figyelembe, hogy az nem a teljes evangélium, hanem annak csak egy szelete. Az evangélium igazságai minden korszakban érvényesek, mégis a Szent Szellem az, aki meghatározza, hogy ezekből az igazságokból éppen most mit kell hallanunk vagy kihirdetnünk. Ezért ha Istent akarjuk követni, akkor nem tanításokat vagy valamilyen módszert kell megismernünk, hanem a valóságot. A valóság pedig mindig az, amit a Szent Szellem nyilatkoztat ki számunkra, mivel Isten törvényét nem mi írjuk be a szívünkbe, hanem Isten, aki a kőtáblákra is saját ujjával írta fel a törvényt Izrael számára. Dávid a frigyláda vissza hozatalakor súlyos árat fizetett a valóság megértéséért.
Időpont: 2017 április 19. Helyszín: Jászladány
Izrael népe már túl volt a babiloni fogságon, de a jeruzsálemi templom még mindig nem épült fel. A nép többsége inkább saját boldogulásán igyekezett, de milyen érdekes, munkájuknak nem a fejlődés, hanem a rohamos elszegényedés lett az eredménye. Aggeus próféta ennek a jelenségnek felismerője azt hirdeti, már most elérkezett a cselekvés ideje. Tétlen csodavárás helyett, templom felépítésével elkezdődhet újra a szellemi siker. Isten nem változik meg. Újszövetségben ugyanúgy működnek az alapelvei, mint az Ószövetségben. A szellemi törvények nem azonosak a vallási törvényekkel, hanem változatlan alapelvek, amelyek által Isten működteti beszédét.
Dátum: 2017. április 15. Helyszín: Aratás gyülekezete
Az engesztelés vére Krisztust mindig centrumba helyezi, majd átörökíti munkáját, érdemeit és tulajdonságait. A bárány vérébe vetett hit által új genetikai kód jön létre lelkedben, szívedben. Szent Szellemmel való élményeink során Isten beemeli szívünket az örökkévalóságba, így az időben megtapasztaljuk az időn túli világot. Megváltattunk és mi át akarjuk venni a megváltással járó örökkévaló ígéreteinket és jogaink előnyeit, de figyeljünk arra, hogy a gyors siker, gyors összeomlást eredményez. Isteni időzítésben történő áldás átvétele is hoz magával szenvedést, de az ütemezett és nem hoz összeomlást, vagy bukást. „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda neki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Ha az én utaimban jársz, ha parancsolataimat magtartod, te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között.” Zak 3:4;7
1. rész:
2. rész:
Dátum: 2017. április 8. Helyszín: Aratás Gyülekezet
Egészséges hívő vágyik Isten dicsőségének atmoszférája. Amikor belelátunk szívünkkel és meg is tapasztaljuk földi korszakunkban az örökkévalóság előízét, akkor sokkal nagyobb áldásból részesíti bennünket Isten, mint életünk bármely más napjaiban. A hit kreatív erő. Amikor a hitünk életre kel, Isten örökkévalóságát érinti meg. Az örökkévalóságban nincs korlát. Emlékezzetek meg arról, hogy az örökkévalóság dicsősége által az utolsó ellenség, amely eltöröltetik: a halál lesz. A hívő ember életében fontosabbnak kell lennie a világ javainál az örökkévaló javak megszerzése. “Mindezek a hit vonalán haltak meg, amennyiben nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és köszöntötték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.” Zsid 11:13 Csia