Észreveszed, hogy az utolsó napokban élünk és sokan félünk?!? Ezek a napok, amelyeket Pál „gyötredelmes időknek” nevezett. (2Tim 3:1) Mint hívőket Isten megbízott minket egy óriási felelősséggel PONT ebben a korszakban: Élj Isten Szellemével közeli kapcsolatban. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, nekünk ugyanígy kell működnünk, ahogy Jézus Krisztus: az Ő bátorságával. Mi az Ő gyermekei vagyunk, örököstársai vagyunk az Ő Fiának, Jézusnak és mi megkaptuk ezt a képességet. A Szent Szellem benned lévő ereje által te is működhetsz úgy mint Jézus emberi testben, még a nehéz időkben is, sőt elérhetsz Isten teljes akaratáig...
A 2Korinthus 3,6-ban Pál azt mondta, hogy a betű megöl, de a Szellem megelevenít. Ez azt jelenti, hogy a Szent Szellem naponta életet ad nekünk. Mindig vissza kell térnünk a szellemünkhöz, mert a szellemünkben érzékeljük és tapasztaljuk meg az isteni élet átadását. Ez megelevenít és élővé tesz bennünket Krisztusban.
Isten bárkit kiválaszthat arra, hogy a legcsodálatosabb dolgokat tegyék. Isten saját szívének akarata szerint működik. Ahhoz, hogy segítséget hozzon az életedbe, néha át kell rendeznie a körülményeidet. Isten célját nem szakítják meg érzelmeink válságai, vágyaink be nem teljesedése. Nyugodt lehetsz, Isten nem feledkezett meg rólad. Néha a életünk nehézkes fordulópontjaira van szüksége ahhoz, hogy gondolkodásmódunkat új dimenziókba állítsa a régi hibás helyett.
A stresszel és zsúfoltsággal teli, elfoglalt élet akadályozhatja a Szent Szellem befolyását, és gátolhatja az isteni információkhoz való hozzáférésünket. Az isteni vezetésre való ráhangolódás nélkül nem ismerhetjük meg a célunkat és nem fedezhetjük fel az Isten által adott sorsunkat. Bízol abban, hogy Isten eltervezte a fiával az Újszövetségét? Sokszor úgy gondoljuk, hogy tudjuk, hogyan kell kezelni a legtöbb helyzetet, de mi történik, ha bizonytalansággal, fájdalommal találkozunk? Ilyenkor Isten Szellemének válaszaira kell hagyatkoznunk, hogy vezessen minket - még akkor is, ha nem értjük teljesen. Bízz abban, hogy Isten úgy mutatja meg a megoldást, hogy annak értelme legyen, és bízz abban, hogy Ő gondoskodik a gyermekeiről.
2024. 05. 04.
Boldogság. Mindannyian vágyunk erre. Ezt keressük a munkánkban, a kapcsolatainkban. Jézus Krisztus hegyi beszédének boldogságról szóló tanításából kiderül, hogy az igazi boldogságot hiába keressük, rátalálni nem lehet, csupán ajándékba kapni, miközben az igazán fontos mennyei dolgokkal foglalkozunk. A maradandó boldogság elérése nem a körülményeinktől függ – egy progresszív nézőpontváltás és belső szívbéli változás szükséges hozzá.
Az isteni vigasztalásnak gyakori módja az, amikor Isten Szelleme a Szentírással az ember „belsejébe” szól. Senki nem képes olyan közel kerülni az ember személyiségének centrumához, mint Ő. Ekkor a szívünk kijelentést kap a láthatatlan világból és belelátunk a láthatatlan folyamatokba. Életünk legünnepélyesebb és egyben gyógyító eseményei lehetnek mindezek az érintések. Egy felejthetetlen és életbevágó szubjektív találkozások az Atyánkkal. Az isteni vigasztalásban Istennek a népe gyakran a legelesettebb helyzetében részesült, a lehetőségeink igazságai a reménytelen helyzetekben hatoltak a szívekbe. Az Atya gondoskodik arról, hogy a vereség legmélyebb szintjein se maradjon az Egyház végtelen mértékű vigasz nélkül.
A hit nem 1 érzés. Az érzések a természetes birodalomban vannak, nem a szellemiben. Egy cseppet sem tudsz hinni a fejeddel, a szíveddel kell hinned. Mi úgy teremtettünk, hogy úgy járjunk, mint Isten hit által és nem a szemünk látása által. Úgy teremtettünk, hogy pont úgy beszéljünk, ahogy Ő, aki előszólítja a nem levőket, „mint meglevők”. Úgy teremtettünk, hogy pont úgy lássunk, mint Isten hogy ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra. Nekünk nemcsak úgy kell beszélnünk, ahogy Isten beszél, nekünk úgy is kell gondolkodnunk, ahogy Isten gondolkodik. És ez azzal kezdődik, ahogy magunkról gondolkodunk. Nekünk úgy kell látnunk magunkat, mint a Magasságos Isten gyermekei. Isten mindig jó. De neked meg kell tenned a magad részét. Te vagy az Ő karja, az Ő látása és az Ő szája ebben az órában. Ha te nem mondod, visszatartod Őt. Ha nem mész, Ő nem tud menni. Ő tőled függ, mint az Ő követe. Isten tett minket ide ezekben az utolsó napokban, tőlünk függ a munka elvégzésében. De mi nem tudunk tenni semmit hit nélkül.
Az Isten és ember közötti jó és boldog közösség létrehozásához a legalapvetőbb lépés, hogy az ember visszatér a boldog Istenéhez. Ez akkor is így van, amikor a megtérés már megtörtént, viszont a diszharmonikussá vált kapcsolatát akarja megújítani Vele. Isten örökkévaló boldog élete nélkül itt a Földön sem tudunk élni igazából. Ha az ember nincs Istennel harmonikus kapcsolatban, nem is él teljesen. Nincs benne eredeti mennyei életöröm, sőt nem a saját sorsát tudja megélni. A bűn tartalmaz toxikus elemeket, mint például a keserűség. Keserűséggel nem képes az ember tartós boldogságra, megelégedettségre és kiteljesedésre. Ekkor sajnos árt az embertársainak is. Istennel való harmonikus kapcsolat pedig nem lehetséges az életünkben felhalmozódó keserű tapasztalatokat folyton kiegyensúlyozó öröm nélkül.
Jakab levelében a cselekedetek nélküli hit tárgyalásába fog, és erőteljes megjegyzéseket mond. Többek között még a démonok is hisznek és remegnek is (Jakab 2:19). A démonok hite hiábavaló, még akkor is, ha remegnek attól, amelyet az igazságról tudnak. A démonok nem változtatnak viselkedésükön –nem könyörülnek másokon – annak ellenére, hogy tudják, kicsoda Isten. Jakab szemlélteti a cselekedetek hasznosságát az irgalmasság kimutatásában (Jakab 2:13) azzal, hogy felteszi a kérdést, hogy mi haszna a hitnek cselekedetek nélkül. Majd megkérdőjelezi, vajon ez a hit képes-e ekkor megszabadítani bármely gondjából a megváltás által az embert (Jakab 2:14).
Jézus Krisztus mennybemenetele után, Szent Szellem a Földre érkezett. Ő lakozást vett minden újjászületett hívőben. Tehát bekerültünk Isten országába, és ugyanakkor az Isten országa is belénk jön. Mint Istenben hívők, Isten országa teljes egészében bennünk van. A királyságban minden jelen van, ami a mennyben létezik. Értelem, bölcsesség, béke, öröm, egészség, hit és védelem. Szent Szellem bennünk fog gondoskodni minden természetes és természetfeletti dologról, amire szükségünk van. Ha Isten országa bennünk van, nekünk meg tanulnunk semmi miatt nem aggódnunk. Isten már gondoskodott mindenről.
Még...
A bölcsességnek következményei és összetevői számosak lehetnek életünkre nézve. De valójában a bölcsesség egyenlő a hitünk belső hatásával gyakorlati életünkben. Tehát, ha mi bölcsek akarunk lenni, akkor cselekedni szeretnénk hit által mindazt, amelyet felismertünk. Ekkor harcban állunk a kétségeinkkel, hogy a bölcsesség megoldásai érvényesüljenek. Isten bölcsessége világosságunk mértékéhez képest adatik. A meglévő ismeretünk szerint élni eredményeket is jelent. Ekkor érthető lesz, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Aki ezt az összefüggést megértette, az rendezett képet kap majd folytonosan az életéről és Isten terveiről, akaratáról és gondolatairól.
Ne légy elégedett a megalázottságban és méltatlan élethelyzeteddel. Isten bölcsessége kitud emelni a legnehezebb szituációkból is. A krisztusi ember bölcsessége mindig Krisztus személyéhez és megváltói munkájához kapcsolódik. A bölcsesség keresztény teológiája Krisztussal kezdődik, és Ő vele végződik is. Az Újszövetség Jézust azonosítja a bölcsesség végső forrásaként. Krisztusban a bölcsességhez kapcsolódó ószövetségi igazságok beteljesültek és átformálódásukat megtalálták. Az ószövetségi bölcsesség kinyilatkoztatása az életet és az Úr félelme köré szervezte. Az Újszövetségben ez az élet Krisztusnak az evangélium bölcsességére irányul.
A bölcsesség az, amikor Valaki Isten segítségével ügyesen használja a megértett tudást. Mestere lettél az Atya mentorlásának. A bölcs ember az, aki Isten elvárásaival megegyező módon él, vagy akar élni. Ez egy folyamat hatása a mennyből az Egyház számára. Lehet eseti és van folyamatos hatása. „Íme az Úrnak félelme: az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” (Jób 28:28)
Az „Úr félelmének” egészséges megértése Istenről alkotott nézetemen múlik. A jira (יִרְאָה) a legáltalánosabb héber szó, amelyet a „félelem” kifejezésre használnak az Isten félelmével összefüggésben. Az Úr félelme azt a hozzáállást képviseli, hogy felismerjük: teljes mértékben rá vagyunk utalva az irgalom, a szeretet, sőt létezésünk kapcsán is.
