2021. 11. 20.
Áttörés egy beteg, valószínűtlen, ellenséges, elképzelhetetlen, rendkívüli és döbbenetes környezetben dolgozik. Kihív és közben meg is változtat. Ez a keresztény fejlődés szellemi mechanizmusa. Isten munkája jöhet hírtelen is, de ekkor is saját időzítése szerint történik. Az áttörés fejlődésben mozog. Ez egy olyan mozgó valóság, amit nem lehet megállítani, állandóan önmaga fölé lép, és minduntalan túl próbálja lépni a meglévő korlátokat és kereteket. A keresztény élet izgalma az Istennel való találkozásból származik, és ez hoz létre horizontális szinten áttörést mindennapjainkba. Az egyház egy változásban lévő közösség. Ezért az áttörés nem zárt, hanem nyitott és befogadó. Megvannak ebben azok az erkölcsi-szellemi normák, amelyek alapján valaki beépülhet egy ilyen jellegű áttörésbe, közösségbe. Az Úrnak harcai között különbség van, de általában az elválasztottakért történik.
2021. 11. 06.
Az Istenkereső emberek hitének gyermekkorából a felnőttkorba fog átlépni. Nincs más esélye. Mert úgy gondolom a gyülekezet nagy része hitének éretlenségében élt idáig és a kiváltságai alatt működött. Ha elfogyott reménységünk életünkre nézve, akkor nem voltunk egyensúlyban vagy összhangban hitünk képességeivel. Az áttörés munkája Isten részéről, Isten Igéjével mindig összhangban álló képet alakít ki az Úr tervéről életünkre nézve. Az áttörésnek vannak sajátosságai és mondanivalói. Nem mindig az áttörés a cél, hanem Isten akarata. Ő mindig nagyobb áttöréssel akar jelentkezni népe életében, mint amit prognosztizálna. Ha Isten közbelép népe életében, akkor felülhaladják a Róla szerzett tapasztalatainkat, ismereteinket. Ezért nem szabad abszolutizálni az Istenre vonatkozó gondolati képünket, mert ez később akadállyá válik. A gyülekezet ebben az órában, ennek a célnak a beteljesedése.
2021. 10. 30. Aratás
Nincs maximalizálva Isten részéről bármely szellemi áttörés. Az áttörés atmoszférája mindig motiválja Isten népét a Vele való közösség építésére és fejlődésére. Minden áttörés szakaszokból áll. Az úttörés az első etap, hogy az úttörő személyiségek vagy csoportok átvegyék és megőrizzék Isten friss jelenlétét. Minden nehézségük közepette. Céljukban azt akarják látni, amelyet Isten láttat meg velük. Az áttörés munkájakor az Úrral való kapcsolatfelvételben szellemünk képességei nagyon ösztönző erővel bírnak. Jézus Krisztus is egy áttörő személyiség volt, hisz életeket és sorsokat formáló energiával rendelkezett. Ha nem hajlandó hallani az ember, a szív nem hajlandó elhinni majd a hallottakat. Amíg hallasz, addig hited működésben van. Amit nem hallunk, abban nem tudunk hinni. Ha hallunk Krisztustól személyes kommunikációt, lesz természetfeletti érintettség.
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés, és azoknak bizonyítéka.” mondja Isten igéje a Zsidó 11,1-ben. Fontos tudni azonban azt, hogy a valódi hit, mindig Krisztus beszédéből származik. Mindenkiben, aki újjászületett Isten hite van, mégis felvetődik az a kérdés, hogy miért tapasztalnak meg sokan az újjászületésük után olyan tragédiákat, sorscsapásokat, amelyek elkerülhetőek lennének. Az elkerülhető tragédiáknak vagy nehézségeknek az az oka, hogy számos keresztény, amikor próbába kerül, nem várja meg azt, amíg Isten kijelenti az általa elkészített megoldást. Sokan próbálkoznak emberi megoldásokkal, amikor nehéz helyzetbe vagy valamilyen komolyabb szükségbe kerülnek. Izsák, Mária és József, valamint Zakariás és Erzsébet példájából is megtanulhatjuk, hogy azon lehet Isten segítsége és áldása, amelyet Ő kezdeményez az életünkben. Ezzel kapcsolatban az Ezékiel 14,1-10 is arra figyelmeztet bennünket, hogy ha a szívünkben bálványimádók vagyunk, nem fogunk kijelentést kapni Istentől.
2021. 10. 16.
Úgy hiszem, hogy nagyon félreértettük azt a lényeges szellemi igazságot Isten munkájával kapcsolatban, mit is jelent Isten áttörésének korszakai. Ha úgy tanítunk Isten segítségéről, hogy közben nem figyelünk arra, hogy van egy stratégiája Istennek sorsunkra nézve, az hibás életszemléletet okozhat. Ekkor zűrzavart hozunk létre önmagunkban. Mert mi történik akkor, amikor tanítunk az ígéretekbe vetett hitről anélkül, hogy beszélnénk az áttörés szakaszairól és szellemi alapelveiről? Az emberek megpróbálnak hozzájutni az ígéretekhez, saját életükben lévő korszakok megértése nélkül. Nem étik önmaguk életét, közben Isten tervét sem látják. De nem kaphatod meg mindazt, amelyet Isten elkészített számunkra az elrendelt idő előtt.
2021.10.09.
Jézus Krisztus keresztáldozatán döntő győzelmi üzenet hangzott el, amely szó megváltoztatta a bukott ember lázadásának következményeit. Az ember iránt való végtelen szeretetének döntő diadallal telt kijelentése hangzik fel, amely ma is szól nekünk: “ELVÉGEZTETETT”. Atya iránt való engedelmesség kifejezése volt ez. Fontos tudni, hogy ezt a Krisztusi győzelmet igazán csak kijelentés és bölcsesség által tudjuk megragadni. Jézus Krisztus egyházának átadta ezt a győzelmet. Erről beszél Pál apostol az Efézusbeliekhez írt levelének első fejezetében. (Ef.1:16-23) Pál apostol hétféle uralmi pozíciót mutat meg levelében, ami Krisztus teljes uralmát és tejhatalmát jelenti az egész emberiség és a gonoszság erői fölött. Az Egyház önismerete egyenesen arányos Krisztus ismeretével. Erről tanítja Pétert Urunk, mikor az Atya kijelenti az ő fiát neki. (Máté 16:13-19) A Krisztusról alkotott látást próbálja a Sátán eltorzítani a varázslás különböző okkult praktikáival, ezért álljunk meg és maradjunk abban a pozícióban, amire elhívott bennünket urunk. Nem más ez, mint az Ő rendíthetetlen győzelme.
2021.10.09.
Megtérésünk után Jézus Krisztus elvégzett munkája által megkaptunk mindent. Mindent, ami a keresztény élethez megadja a teljes eszköztárat, hogy teljes életet éljünk. Erre, gondja van Istennek felénk. Az Ő békességében teljességet akar átadni, ehhez sokszor a keresztény életünk során meg kell tudnunk bocsátani. Megbékülni magával Istennel is. Meg kell tartani békességünket Istennel, hogy tovább tudjon minket vinni a személyes ígéreteinkbe. Egyetlen kapcsolat sem maradhat életben, még kevésbé lehet virágzó a megbocsátás békességének hatalma nélkül. A megbocsátás kegyelemből származik, mivel az, aki megbocsát, lemond valamiről, és ezzel együtt lezárja az ügyet. A bukott ember nem képes megváltoztatni Istennel szembeni hozzáállását. Nincs az emberi természetnek egyetlen érintetlenül maradt darabja sem, amelyre támaszkodva megváltoztathatnánk a szívünket. Krisztus testet öltésében Isten megtalálta a szükséges eszközt. Fiában meglelte azt a fogódzót, amelynek segítségével lehetővé vált a békesség kialakítása az emberrel.
Dátum: 2021.09.25 Helyszín: Budapest, Aratás Gyülekezet
A Zsidókhoz írt levél 11-dik fejezetében a hit hőseiről olvashatunk, akik kijelentés által kaptak hitet és világosságot, ezért voltak képesek győzni az őket érő megpróbáltatásokban és kihívásokban. Fontos, hogy helyes definíciónk legyen a hitről, illetve tisztában legyünk azzal, hogy mi az ami nem tekinthető hitnek Isten szerint, mi a hitetlenség és mi a hamis hit. Fontos tudni, hogy a hit nem azonos az akarnokságunkkal vagy a vágyainkkal. A hit, Krisztus beszédének hallásából származik és ezt a hitet a Szent Szellem megerősítheti bennünk a hit tárgyával, kapcsolatos vágyakkal is. A hitnek legfontosabb szerepe azonban a megigazulásunkban és Istennel való kapcsolatunkban van, ezt példázza Ábrahám is, akinek Isten, hite által tulajdonított igazságot. (1Mózes 15,1-6) Ábrahám példája is azt bizonyítja számunkra, hogy ha valódi hitünk van, akkor nem fogunk a sátán megtévesztése alá kerülni mint Akháb, hanem Krisztust fogjuk követni, betöltjük az elhívásunkat, befutjuk a pályánkat és elnyerjük az ígéreteket vagyis mi is hősök leszünk.
2021. 09. 18.
Pál világosan felismerte, hogy a keresztények személyiségét támadás érheti az ördög részéről és hozzáférhet az ember elméjéhez. A „kísértő” elménket, mint belépési pontot, kísértések beplántálására használja. Keresztényeket kiborítják az elméjükbe lévő rettenetes gondolatok. A Szent Szellem minden sátáni képesség ellenére képes behatolni a megsötétedett, megsérült és megkeseredett elmébe, hogy gyógyulásra hívja az embert. Elménk önmagában olyan tehetetlen, hogy még a megtérés hatása is Isten ajándéka. A kapcsolati sérüléseinket gyakran neheztelés és keserűség követi. Keserűség a bűn hatása, amely egy idő után kontrolállhatatlan lesz személyiségünkben. A szív önmagától nem képes a gyógyulásra. Foglalkozni kell vele. Amíg keserűségünkhöz ragaszkodunk, addig gyakorlatilag Krisztust és kegyelmét kizárjuk életünk helyzeteiből. Ő nem tud belépni, hogy meggyógyítson, bármennyire kérjük is erre, ha a gyógyítás neheztelésünk okát igazolná.
2021. 09. 11.
Istennek a szeretete keres mindnyájunkat. Szükségünk van, hisz így teremtett minket Isten. Ez a szeretet - Isten feltétlen, örök, végtelen szeretete - az emberi élet minden szeretetéhségét ki tudja elégíteni. Az isteni szeretet nélkül viszont mindig szeretethiányunk van. A megbocsátás gyakran előfeltétele a gyógyulásnak, de a megbocsátás önmagában nem gyógyít meg minket. Ugyanúgy szükséges a fájdalmas, negatív érzéseket a velük való foglalkozás miatt felszínre hozni, de ez még önmagában nem tesz minket teljesen éppé. A sérülést át kell adni Krisztusnak. Az Evangéliumi gyógyítást az teszi egyedülállóvá (és az különbözteti meg minden emberi pszichoterápiától), hogy egy valóságos, élő természetfölötti Megváltó és Gyógyító jön segítségünkre. Mivel az érzelmi sérülés sokszor éretlenséget okoz, a sérülés gyógyulásához növekedési folyamat is tartozik. Általánosan úgy fogalmazhatunk, hogy az éretlenségből nem lehet meggyógyulni vagy megszabadulni: abból csak kinőni lehet.
Még...
2021. 09. 04.
Jézus egyszerűen és letisztultan tanított a szeretetről és a megbocsátásról. A megbocsátás azért is fontos, mert amíg ragaszkodunk a meg nem bocsátáshoz, a sérülésünkért felelős személy vagy helyzet uralma alatt is vagyunk. Nem vagyunk szabadok érzéseink vagy reakcióink megválasztásában. A megbocsátás nem elnézés. Bizonyos értelemben csak Isten nézheti el a vétket. Amikor megbocsátok valakinek, akkor nem azt mondom, hogy rossz cselekedete helyes volt, hanem a vele kapcsolatos érzelmi reakciómmal foglalkozom. Felszabadítom az illetőt az alól a harag és rossz érzés alól, amit vele szemben fenntartottam. Ez akarat dolga. Az akaratomon múlik, hogy fenntartok-e valaki ellen valamit; ezért szabad választásom szerint el is engedhetem azt, amit fenntartok. Ezért a megbocsátás Isten parancsa; azzal kezdődik, hogy a helyes magatartás mellett döntök ellenségeimmel szemben.
2021. 08. 28.
Jézus Krisztus minta vezető, akit utánoznunk szükséges. A krisztusi vezető nélkülözhetetlen tulajdonsága ebben a korszakban az, hogy nem ő mutatja egyedül az utat másoknak, (mert jobban látja az irányt, mint a legtöbb ember), hanem elősegíti a Krisztus személyes pásztorlását. Előmozdítva ezzel a személyes felelősség szerepét az egyénben. Az előrelátás a vezető ‚iránytűje’. Az apostolok nem veszítették el ezt az iránytűt, mert értették Jézus szolgai mentalitását és a szellemi papság funkcióit. Jézus Krisztus szolgálói mentalitással vezetett, ezzel bemutatta a kenet általi vezetés titkát. Harag és a körülötte lévő érzelmi események (bűnök) kényszerpályájára viszik a személyes vezetést Istennel. Ekkor lelassulhat a kenet tanítása és tanulságainak létjogosultsága életünkben. Isten tanácsolása ekkor névlegesnek tekinthető. Milyen elemekből épül tehát fel a kenet előrelátásának nevezett képesség? Az előrelátás első építőeleme a saját életünk valóságos értelmezése, majd a képzelőerő, a belső szemmel való látás. Megtörténhet, hogy az ember szó szerint képeket lát az elméjében. Általánosabb az, hogy ötletek, fogalmak, gondolatok formájában jelentkezik.
2020.08.21.
Ha az ellenség megfoszt a kenet belső hatásától karakteredben, akkor először érdektelenné tesz, majd szellemi erőtlenséget hoz létre. Jézus Krisztus visszajövetelekor az egyház több szakaszban válik alkalmassá a vőlegénnyel való találkozásra. A bölcs közösségek annyi extra olajat (kenetet) gyűjtenek össze, amennyit Isten mutat nekik. Az ostoba és okos szüzek eszkatológiai példázatában látványos fordulattal szembesülnek, késik a vőlegény. Sötét lett és alszik minden szűz. Ha, valóban elhisszük a példázat valódiságát, akkor a Szent Szellem kész segíteni nekünk mindenben. A vőlegénnyel való találkozás előtt, fel kell ismerni az idők új típusú kihívásait és Isten kenetének blokkoló erőit. A kenet már most jelezi nekünk, hogy miként legyünk öntudatra ébredt és előrelátó keresztények. Az okos szüzek többek, mint értelmesek.
2021. 08. 14.
Nem az a célunk a téma kapcsán, hogy felmagasztaljuk az ellenség romboló munkáját az egyház életében vagy, hogy hitelt adjunk azoknak. Az ellenség vagy felfújja a keserűség jellemzőit vagy azt a látszatot kelti, hogy tehetetlenül nézzük végig azt, miként befolyásolják életünket. A mi célunk, hogy napvilágra hozzuk, amint felismerjük. Keserűségeink mélyen gyökereznek bennünk, hogy megfosszák tőlünk Isten szabadságát. Az újszövetség terve az, hogy eredményesen halálra adjuk a keserűség indítékait és kezdjünk Jézussal egy új feltámadott életet. Van egy veszélye annak, ha a keserűség sebeiről beszélünk. Azzal járhat, inkább a fájdalmainkra koncentrálunk, mint Isten kenetének gyógyító képességére. Ez egy „áldozat”- mentalitást teremthet. Ekkor elhisszük, hogy minden problémánknak mások az okozói. Nem a hiba-és-felelősség megközelítést állítjuk a középpontba, hanem az ok-és-okozati összefüggést. Mindig a Keresztet kell a középpontban tartanunk és ezzel a megtérés üzenetét.